mist s

nyílt nap 2018

kub s 

KëP 1

 

 

Izrael megszakította az Arrow–3 legutóbbi kísérleti indítását

A napokban tervezett Arrow–3 rakétatesztet a céltárgy meghibásodása miatt szakították meg – az izraeli védelmi minisztérium közleménye szerint a tesztindításra a légierő palmakhimi rakétakísérleti bázisán került volna sor, részeként annak a tesztsorozatnak, amellyel Izrael a többlépcsős rakétavédelmi képességét hivatott kiépíteni.

Az Arrow–3 rakétát egy izraeli-amerikai együttműködés eredményeként az Israel Aerospace Industries (IAI) fejlesztette ki, a gyártást pedig a Boeinggel közösen végzik majd. A tesztekhez használt célrakétákat a szintén izraeli Rafael gyártja. Az Arrow–3 biztosítja az izraeli rakétavédelmi rendszer legfelső lépcsőjét, egy olyan elfogó rakétaként, amely a ballisztikus rakétákat még a légkörön kívül megcélozza és megsemmisíti.

Ezeknél a teszteknél az Arrow–3-ast általában egy F–15-ösről kilőtt Sparrow típusú ballisztikus célrakétáraKëP 2 indítják, amely a Földközi-tenger felől közelíti meg a célterületet. Ilyen esetekben a kísérleti indítást szigorú biztonsági rendszabályok korlátozzák, hogy minden esetleges sérülést és károsodást elkerüljenek, amiket a rakéta és a céltárgy ütközése során keletkező roncsdarabok okozhatnak a földön vagy akár a világűrben. A minisztériumi közlemény szerint a tesztet a korai fázisában, még a légvédelmi rakétaindítás előtt leállították, miután észlelték, hogy a Silver Sparrow célrakéta nem teljesíti a kísérleti lövészet előre meghatározott paramétereit.

Az Arrow–3 tesztek azután folytatódtak, hogy 2017 elején az első egységet egy Arrow–2 Block 4 rakétát üzemeltető rakétaalakulathoz telepítették. Egészen addig, az új rakéta három sikeres tesztindításon volt túl, ezek mindegyikét izraeli kísérleti lőtereken hajtották végre. Ezek közül csak egyszer került sor valódi cél megsemmisítésére. Egy negyedik tesztet még 2014-ben hasonló okokból halasztottak el mint ez a mostani eset, ekkor rakétaindítás szintén nem történt.

Azért, hogy a jövőben az Arrow–3 teljes képességét tesztelhessék és kihasználhassák, Izrael és az amerikai védelmi minisztérium megegyezett, miszerint a következő tesztindításokra a kodiaki rakétakísérleti központban kerül sor a Csendes-óceánon. Ezekre a kísérletekre 2018 elejéig kell várni.

 2017. december 13.
Írta/fordította: Marót Ádám százados
Forrás: defense-update.com