Üdvözöljük az ezred honlapján!

Bejelentkezés

Közösség

A légjáróművek vagy légi járóművek ellen – ahogy akkoriban nevezték a repülő szerkezeteket – kezdetben a tábori tüzér szervezeteket alkalmazták, azonban a rögtönzött anyagi bázis és az elméleti alap nélküli tüzelés kevés eredménnyel járt. A tábori tüzérséggel közös gyökereket mutatja az is, hogy mindkét fegyvernem védőszentje Szent Borbála, akinek tiszteletére kialakult ünnepi szokásokról 1912-től vannak feljegyzések. A Monarchia hadseregében 1915–1916 fordulóján állították fel az első valóban légvédelmi feladatra kialakított üteget. A Tanácsköztársaság alatt – bár a csapatok légvédelmére általában nem sok gondot fordítottak – állították fel az első (és egyetlen) légvédelmi tüzérezredet (43. légvédelmi tüzérezred), alapvetően Budapest oltalmazására és döntően az első világháborúból megmaradt „légjárómű-elhárító” ágyúkból.

A világháborút lezáró trianoni békeszerződés értelmében a Magyar Királyi Honvédségnek nem lehetett még olyan kimondottan védelmi jellegű fegyverneme sem, mint a légvédelmi tüzérség. Ezért az 1921–1926 közötti időszakot a békeszerződés tilalmai közötti megoldáskeresés, a tervezgetés jellemezte. Az óvatos (és alapvetően még akkor is rejtett) fejlesztés csak 1928-tól számítható, aminek egyik érdekes mozzanata, hogy 1935-ben jelent meg a légvédelmi kötelezettségeket tartalmazó XII. törvény, amelyben a légvédelem fogalmát kiterjesztve értelmezték (a passzív rendszabályok mellett aktív légvédelmi feladatokat is előírtak, értelemszerűen a békeszerződés tiltása miatt vadászrepülőgépek nélkül).

Az 1938-as bledi egyezmény után – hasonlóan más fegyvernemekhez – a fejlődés felgyorsult. A légvédelmi tüzér szervezetek (amelyeket ebben az időszakban választottak szét feladatuk szerint honi vagy kivonuló tüzérségre) a hazai ipar által gyártott lövegeket és a magyar fejlesztésű lőelemképző rendszer elemeit kapták. Az állomány felkészítését a Gábor Áron Honvéd Hadapródiskola és a Ludovika Akadémia végezte, a lövészeteket Diósjenő, illetve Eszterháza (ma Fertőd) térségében hajtották végre.

A második világháború időszakában a légvédelmi tüzérség mind honi, mind kivonuló szervezeteit alkalmazták az ország, illetve a hadműveleti területre elvonult csapatok oltalmazására. Annak ellenére, hogy erőfeszítéseket tettek a csapatok lokátorokkal történő ellátására is, megállapítható, hogy a légvédelmi tüzércsapatok felszerelése (löveg, figyelő- és jelzőeszköz, lőelemképző és lőszer) általában elégtelen vagy szegényes volt. Ezt nem tudta ellensúlyozni a személyi állomány – egyébként kiváló – felkészültsége sem, amely az ebben az időszakban működött Központi Tüzérségi Iskola hozzáértését dicséri. Adatok szerint a 2. magyar hadsereg légvédelmi tüzérsége – állományának méreteit tekintve – eredményesebb harctevékenységet folytatott a német légvédelmi tüzérségnél (ami a lelőtt repülőeszközök számát illeti). Összességében azonban a magyar légvédelmi tüzérség teljes felszerelése vagy megsemmisült a háború végére, vagy hadizsákmányként a szovjet csapatok kezére került.

A háború utáni (1945–1946) új légvédelmi tüzérség megalakulása a demokratikus hadsereg szervezéséhez kapcsolódik. A megszállás, a hiányos szakállomány, a rossz ellátás és az igen gyenge felszerelés miatt a légvédelmi tüzérség szervezetét a csapatok légvédelmének ellátására a hadosztályok kötelékében létrehozott légvédelmi tüzérütegek jelentették, amelyek közül az első az 1945. március 4-én a 6. gyaloghadosztály (Debrecen) kötelékében Piry Endre főhadnagy parancsnoksága alatt megalakított gépágyús üteg volt. Az újjáépítés miatt elhatározott létszámcsökkentés és átszervezés tulajdonképpen 1946 végére felszámolta a fegyvernemet és újjáalakítását csak 1948-tól számíthatjuk.

Az 1947–1948 fordulóján zajló viták középpontjában az a sokak által vallott és hangoztatott tétel állt, miszerint a légvédelmi tüzérség a világháborúban csődöt mondott. Ezzel szemben többen – köztük Udvardy-Trajtler Tibor őrnagy – azzal érveltek, hogy a repülőeszközök fejlődése mindenképpen igényli a vadászlégierő és a légvédelmi tüzérség fejlesztését.